• Főoldal
  • Kapcsolat

Norvég hírek

  • Főoldal
  • Kapcsolat

A Pikolinos cipő sajátos sikertörténete

Pikolinos cipő

Amikor cipővásárlásról van szó, megannyi vevő azokat a brandeket részesíti előnyben, amelyeket régóta ismer, amelyek évek óta kedveltek és amikben teljes mértékben meg lehet bízni. Mindez magyarázatot ad arra, hogy a Pikolinos cipő mi okból is lett annyira kedvelt, nem csupán Magyarországon, de számos más országban is. A céget több mint 30 éve alapította Juan Perán.

A kezdeti sikereknek köszönhetően, a márka alig pár éven belül betört a nemzetközi piacra is, meghódítva a francia vásárlók szívét. A nagy népszerűségnek hála a vállalkozás még tovább tudott fejlődni. 2002-ben megnyílt az első Pikolinos cipő bolt, amely csak saját termékeket árusított, mint például a Pikolinos szandál. Rá egy évre pedig a vállalkozás logisztikai központot hozott létre annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebbé tegye a produktumok szállítását és a forgalmazókhoz történő eljutását.

Ekkor már a vállalat több mint 60 országba juttatta el a lábbeliket. 2006-ban ez megnyitotta a Pies Cuadrados nevű saját festőüzemét. Ez is egy roppant sikeres lépésnek bizonyult, amit igazol, hogy a cég 2007-ben megvásárolta a Martinelli márkát. Mivel a cég felismerte, hogy az online kereskedés egyre elterjedtebbé válik, erre kezdett fókuszálni. Ennek köszönhetően ez még több vásárlónak tudta eljuttatni a Pikolinos szandál, bokacipő és csizma termékeit.

A Pikolinos cipő sokak nagy kedvence, mert megadja azt a mediterrán életérzést, azt a lazaságot és stílusosságot, amit más brand nem tud garantálni. A Pikolinos cipő a mai napig kedvelt, hála a a kitűnő alapanyagoknak, a gondos megmunkáltságnak, amelyek együtt adják meg a komfortot, divatos jelleget és kiváló minőséget. A Pikolinos szandál és cipő számtalan hazai online áruházban megvásárolható.

2017-11-07 Webáruház

A Dömötör WC tartály takarékosan öblíthető

A webboltokban kedvező a gin ár

Legutóbbi bejegyzések

  • Egyedi karikagyűrű White & Black ékszer bolt kínálatában
  • Gyümölcscentrifuga vagy gyümölcsprés – melyik a jobb?
  • Tippek a pattanás utáni foltok és szúnyogcsípés ellen
  • Olcsó elektromos roller vásárlás a Future Board Hungarytól
  • Darált szivacs a Piramis Szentes kínálatában

Kategóriák

  • Állatvilág
  • Egyéb
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

AirPods tok ajándék akciós fonalak baba bicikli balatoni szállás kutyával BBQ smoker Belmil iskolatáska betonkerítés bicikli alkatrészek biciklis gyerekülés burkoló ék Eladó Lakás Budapest elektromos fűtőszőnyeg elemes kerítés elemes öntözésvezérlő FIMO gyurma fog implantátum gin Greffe de cheveux Grundfos Alpha 2 gyerekágy gyerekülés hair transplant hátizsák infraszauna iroda kiadó Debrecen játékötletek kannabisz olaj kerékpár klumpa klíma kotyogó kávéfőző költöztetés kötelező biztosítás luxus órák monopoly queen műköröm gép naperőmű Spirulina szauna szürkehályog műtét Thor kalapácsa trapézlemez zajszűrő fejhallgató üzemanyag adalék
Köszönjük WordPress! | Sablon: Neblue Szerző: NEThemes.