só barlang

A só barlang érdekes története

Egyiptom, i.e. 3000. Ebből a korból származik az első írásos emlék, ami a só, mint természetes anyag jótékony hatásáról tesz tanúbizonyságot. Bizony, az emberiség a só barlang erejét használta fel a különféle megbetegedéseknek a kezelésére, hiszen ez volt az a hely, ahová több ezren is ellátogattak, tudhatjuk meg a kor…
vezetéknélküli töltő

A vezetéknélküli töltőnek csak előnyei vannak

Biztosan mindenkivel megesett, hogy annyira álmos volt az este, hogy csak képzeletben tette fel töltőre a telefonját, majd reggel szembesült a következményekkel. A vezetéknélküli töltő azonban ezt a problémát örökre elfeledteti velünk. Ezek a rendszerek úgy lettek kitalálva, hogy folyton rá vannak csatlakoztatva az áramra. Letehetjük az éjjeliszekrényre, az asztalra…
ásvány nyaklánc

Ásvány nyaklánc a különlegesre vágyóknak

Ahogy a mindennapjainkban, valamint a személyiségünkben, úgy az ékszereinkben is kell keresnünk valami különleges dolgot. Ezt tudja számunkra nyújtani a szuper hetes ásvány nyaklánc. Habár az ékszer neve úgy hangozhat, mint egy képregény hős bandája, de erről persze szó sincs. Egyediségének okát magában az anyagban kell keresni. Ugyanis az afrikai…
Naperőmű

A fotovillamos naperőmű ismertetése

Habár hazánkban még egyfajta különlegességnek számít a napelemek használata, de már az otthonunkba, illetve közhasznú célokra is felszereltethetjük azokat. Természetesen egy naperőmű igénybevétele akár az ország energiára fordított kiadásait is lényegesen csökkentheti. Ennek az erőműnek az egyik legismertebb fajtája, a fotovoltaikus. Lényegében ezen szerkezet működése roppant egyszerű. A Nap elektromágneses…
páramentesítő

A hatékony és elegáns páramentesítő

Amikor a penész már megjelent a falakon, csak intenzív vegyszerrel tüntethető el, ami lehet rózsaillatú vagy erdei levegőre hajazó, de a klór maró bűzét semmi nem tudja elfedni, nem beszélve az egészségkárosító hatásáról. A foltok eltávolítása után, a páramentesítő beszerzése javasolt, ami a működése során optimális mennyiségű páratartalmat biztosít az…
Neuzer kerékpár

Neuzer kerékpár kiváló paraméterekkel

A kerékpározást lehet szeretni és utálni. Aki eddig még nem ült fel egy minőségi bringára, csak holmi nyikorgó, kényelmetlen ócskavassal próbálta meg tartani a tempót a többiekkel, annak soha nem fog a kedvenc elfoglaltsága közé tartozni a bringázás. A Neuzer kerékpár tervezői szem előtt tartják a felhasználók igényeit a biciklikkel…
marógép szerviz

Marógép szerviz tapasztalt csapattól

Minden ipari és termelői vállalkozó rémálma a marógép meghibásodása. Miért okoz akkora bajt a szóban forgó eszköz leállása? Nos, a válasz kulcsát a berendezés sokoldalú felhasználhatósága nyújtja. A marógép nélkül ugyanis, legyen szó egyetemes-, furat-, CNC- vagy szerszámmaróról, elképzelhetetlen a gyártási folyamatok gördülékenysége. Tehát a marógép szerviz a precíz munkavégzést…
készház

Készház fejtörés nélkül

Egy ház megtervezése, felépítése és felszerelése szakértelmet, időt és rengeteg munkát igényel. Ezekkel természetesen szinte senki nem rendelkezik, így olyan vállalkozáshoz kell fordulni, amelyiknek egyik szakterülete a készház. Természetesen mindenki úgy szeretne házat magának, hogy az lehetőleg gyorsan és ne túlságosan drágán készüljön el. Az sem ártana persze, hogy a…
Abu Dhabi utazás

Abu Dhabi utazás a szerelmével együtt

Az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városa Abu Dhabi, ami egyúttal az ország második legnépesebb városa. Gyönyörű, nyüzsgő metropolisz, egy Abu Dhabi utazás pedig feledhetetlen élményekkel ajándékozza meg az odautazókat. A rengeteg látnivaló közül nem lesz könnyű eldönteni, hogy melyiket tekintsük meg ezen a gyönyörű helyen.
fotókönyv szoftver

Könnyen használható fotókönyv szoftver

Nem titok, hogy az ajándékok körében is vannak örök befutók. Az exkluzív egyedi naptár praktikussága és népszerűsége annak köszönhető, hogy az év minden napján megörvendeztet minket. A termék exkluzivitása abban rejlik, hogy tele van fényképes emlékekkel. Egy ilyen ajándék lehet egyéni és céges is. Az első esetben a megrendelő egész…